A 10. Évfordulóját és több mint egy millió önkéntes óráját ünnepli a L'Oréal Citizen Day
2019 júniusában a L'Oréal az önkéntes közösségi szerepvállalás világnapja, a Citizen Day 10. évfordulóját ünnepli, amely minden munkavállaló előtt nyitva áll több mint 60 országban, ahol a Csoport működik.
10 éve a L'Oréal munkavállalói minden évben egy teljes munkanapjukat arra áldozzák, hogy több száz társadalmi és környezetvédelmi szervezet szolgálatába állítsák képességeiket és energiájukat. A szolidaritási megmozdulások között szerepelnek például jóléti foglalkozások hátrányos helyzetűek számára, segítségnyújtás álláskeresőknek az önéletrajzírásban, idősek vagy hátrányos helyzetűek otthonának felújítása vagy hulladékgyűjtés a természetben.
„A Citizen Day ma már kiemelt esemény a Csoport naptárában” – mondja a L’Oréal csoport elnök-vezérigazgatója, Jean-Paul Agon. „Nagyon örülök, és büszke is vagyok erre a 10 éve elindított kezdeményezésre, amely évről évre egyre inkább megmutatja, hogy a L'Oréal és munkavállalói milyen szívesen vesznek részt tettekkel is a helyi szervezetek és közösségek hálózatában.”
A munkavállalók közösségi önkéntességében 10 éve élen járó Csoport nem áll meg az innovációban
A 2010-ben létrehozott, évente megrendezésre kerülő önkéntes nap lehetővé tette, hogy csaknem 65 ország munkavállalói összesen több mint egy millió önkéntes órát ajánljanak fel több száz nonprofit szervezet és ezek kedvezményezettjei számára. Évente közel 30 000 önkéntes munkavállaló vesz részt a Citizen Day keretében javasolt különböző szolidaritási kezdeményezésekben.
Azóta a L'Oréal folytatta az innovációt a munkavállalók közösségi szerepvállalása tekintetében, és kidolgozta a L'Oréal Citizen programot, amely lehetőséget biztosít a munkavállalóknak, hogy különböző ügyeket szolgáljanak különböző módokon: munkabér-felajánlással, a munkavállalók önkéntes tevékenységeinek támogatásával, illetve az idén Franciaországban elindított képességalapú szponzorálással. Az új kezdeményezésnek köszönhetően a munkavállalók kettő és hat nap közötti időtartamban valamilyen küldetésre fordíthatják képességeik tárházát, hogy teljesítsék egy nonprofit szervezet konkrét igényeit.
„Leányvállalataink minden munkavállalóját büszkeséggel tölti el az egész világon, hogy pozitív részese lehet a közösségnek, és támogathatja a hátrányos helyzetű embereket” – mondja Alexandra Palt, a L’Oréal vállalati társadalmi felelősségvállalásért felelős vezetője. „A L'Oréal kötelességének tekinti, hogy a munkavállalók rendelkezésére bocsássa a megmozduláshoz és az értékes hozzájáruláshoz szükséges eszközöket, mert minden megmozdulás az aktuális társadalmi és környezetvédelmi igényeket szolgálhatja.”
A vállalati szolidaritásban élen járó L'Oréal Csoport a Unis-Cité Solidarité Entreprises szervezettel közösen tavaly elindította a vállalati szolidaritási megmozdulások kölcsönös kötelezettségvállalási kódexét („Engagements réciproques des Journées de Solidarité en Entreprise). A kezdeményezésnek az a célja, hogy az önkéntes megmozdulásokban való részvételre ösztönözze a vállalatokat, ehhez pedig meghatároz egy mintakeretrendszert azon vállalatok és kedvezményezett szervezetek számára, amelyek hajlandóak részt venni az ilyen jellegű kötelezettségvállalásokban.